Mi az a keratin?

A keratin egy olyan fehérjeféle, amely gyakorlatilag a hajszálak „alapanyaga”. Tekintettel erre a tényre, ez a hajhosszabbítási technika igen kíméletes.

Hogyan működik?

A keratinos hajhosszabbítás, vagy hajdúsítás tulajdonképpen úgy zajlik, hogy a szakember által meghatározott területen lévő – legalább 10 centiméteres – hosszúságú hajat tincsekre szedi. Ezt követően a kitűnő minőségű póthaj tincset a kiválasztott eredeti tincshez illeszti, majd a keratint az illesztésnél ráolvasztja a szálakra. Gyakorlatilag összeragasztja. Az eljárás nagyságrendileg 2-3 órát vesz igénybe, ehhez kell még hozzászámolni az esetleges formázási és színezési időt. Körülbelül 2-4 hónapig maradhat fent a póthaj, ekkor egy megfelelő szerrel le kell azt oldani. Természetesen lehetőség van újraillesztésre is, ez esetben a régi keratint el kell távolítani a vendégtincsekről, és csak ezt követően kerülhet sor az ismételt eljárásra. A leszedés- és újraillesztés folyamata már hosszadalmasabb, amennyiben ezt egyszerre kívánjuk végrehajtani.

Házilag semmiképp ne próbálkozzunk!

Mivel mindenki próbál odafigyelni a hajára, és a legkevésbé sem szeretne benne kárt tenni, így semmiképp se essünk neki otthon a hajdúsítási műveletnek, de ne is a legjobb barátnőnket kérjük meg (hacsak nem fodrász), hogy segítsen, mert több kárt tudunk okozni, mint gondolnánk. Ugyanez vonatkozik a póthaj eltávolítására is, amennyiben a lehetőségekhez képest épen szeretnénk hagyni az eredeti hajunkat.

Hajhosszabbítási technikák a dúsítás szolgálatában

Vendéghaj használatáról leginkább akkor beszélünk, amikor a hajhosszabbítás kerül előtérbe. Természetesen sok esetben megemlítésre kerül a dúsítás is, de leginkább a rövidről hosszúra váltás miatt kerülnek szóba a plusz tincsek. Pedig nem csak akkor alkalmazzuk őket.

 

Ha a hossz megvan, csak a volumen nincs

 Ha a környezetünkben körbenézünk, minden bizonnyal találunk olyan hölgyeket, akik mindig is hosszú, dús sörényre vágytak, de olyan vékony szálú a hajuk, hogy egyszerűen feladják a növesztést.  Vannak olyanok is, akik dacolva a természet adta lehetőségeikkel, mégis belevágnak, de mégsem elégedtek. Az ő számukra is kiváló megoldás lehet a legtöbb technika, hiszen vendéghajak használatát nagyon sok esetben éppen ezzel a céllal alkalmaz a szépségipar.

 

Mérjük fel a lehetőségeket!

Ha esetleg Te is magadra ismertél, és hasonló gondokkal küzdesz érdemes kipróbálni a póthajjal való dúsítást. Mielőtt azonban nekivágnál a procedúrának, mindenképp ki kell kérni szakértő véleményét, és fel kell mérni, hogy milyen lehetőségeid vannak. Több tényező is közre játszhat, hogy milyen dúsítási technikával készül majd el a remekmű.  Az egyik kérdés például az, hogy mennyi vendéghajat „bír” el a saját loboncod, illetve milyen hosszúságban.

 Tekintettel arra, hogy ma már igen sokféle technika létezik, a saját haj minősége, mennyisége is, és természetesen a fodrász tanácsa is befolyásolhatja, hogy melyik megoldás lesz a legmegfelelőbb és a legkíméletesebb számodra.

 

Ha betegség áll a háttérben

 Sok hölgy betegségéből felépülőben szeretné igénybe venni a szolgáltatást, hogy ismét teljes értékűnek, csinosnak, kívánatosnak érezze magát. Sajnos tudjuk, hogy számos kezelés, gyógyszer súlyos, de általában visszafordítható károkat okozhat a hajban, így számukra sem mindegy, hogy melyik megoldást alkalmazzuk.

 

 Formázható, festhető

 Attól, hogy jelen esetben dúsításról beszélünk, pontosan ugyanazok a technikák kerülnek alkalmazásra, mint hosszabbítás esetén. Így ha csak a volumenen szeretnénk változtatni, akkor is kedvünkre formáztathatjuk vagy festethetjük, csak ebben az esetben is be kell tartanunk az ápolásra vonatkozó alapvető szabályokat.